Kerttrendek ma és holnap
Az Angol Kertdizájnerek Társaságának, a Society of Garden Designers (SGD – nem összekeverendő a szingapúri dollár ISO-kódjával…) vezető tervezői évente közzéteszik az újévre vonatkozó iránymutatásaikat. Az idei évre sok olyan felvetésük van, melyek túlmutatnak a megszokott egy rövidebb távú, egy éves trendeken és akár az elkövetkező évek meghatározó vonalaivá is válhatnak jellegüknél fogva. Nézzünk ezek közül párat!Klímaváltozás és Kertkultúra
Az elmúlt években is megfigyelhettük a környezet- és klímatudatosság térnyerését mind a lakossági mind a közösségi kerttervezésben. A 2010-es évek elején az ökológiai sokszínűség megóvása és „városokba csábítása” kapott elsősorban teret: Európa nagyvárosaiban megjelentek a „darázslakok”, a vadméhek, a rovar és bogárvirág megőrzését szolgáló, gyakran gyomtársulásokra épülő kis zöld-szigetek kialakítása. A réteket, kaszálókat és mezőket idéző magasra növő vadvirágos, füves panelekkel már Budapesten is találkozhatunk, de elsősorban Bécs közterein idézik a vidék szépségeit.A legújabb „klímakövető trend” az angol ajánlás szerint a szárazságtűrő növények hangsúlyos használata. A fokozódó vízhiánytól való félelem inspirálta kerteknél fontos, hogy azok rendszeres öntözés és ivóvíz pazarlás nélkül is fenntarthatóak és mutatósak maradjanak. A mára klasszikus csepegtetéses öntözés helyett a csapadékvíz gyűjtését, az esővízzel való locsolást javasolják az angol designerek – elnézve az elmúlt hetek időjárást ez számunkra sem okozhat problémát…
Fontos itt megjegyezzük, hogy a klímaváltozás nem egyenlő a szárazabbá váló időjárással – mint azt mi is tapasztaljuk -, így a kerttervezésnél az adott régió időjárás változását érdemes figyelembe venni. Térségünkben csapadéktöbblet, gyakoribb viharos, gyorsan változó időjárás várható, így az ellenálló, jól alkalmazkodó, magas tűrési fokú növények alkalmazása indokolt.
A függőleges kertek iránti igény tovább bővül: a korábban futurisztikusnak tartott, metropoliszokra jellemző kerttervezési elképzelések mind nagyobb teret kapnak a kisebb városok ingatlanjainak belső- és külsőtereinek kialakítása során is. Míg előbbi esetében az egzotikus, hazánkban első sorban szobanövényként ismert, a szubtrópusokat és trópusok szintezett erdeit megidéző fajták kapnak mind több teret, addig utóbbinál a klasszikus futó- és sziklakerti megoldások a „mohakertekkel”, függőkerteket idéző megoldásokkal bővülnek a jövőben, melyeknél fontos szerepet kapnak az ötletes felépítésű tartó- és rögzítő elemek.
Egyre fontosabbá válik a korábban egyértelmű határterületek feloldása: a belső és külső terek áthidalása, a válaszvonalakat megtörő, átugró elemek. A külső és belső terek találkozása mellett nagyon fontos szerepet kapnak – az előbbiek némi ellentmondásaként, de sokkal inkább kiegészítéseként – az éles kontúrok, az organikus és szervetlen anyagok összekapcsolása. Utóbbi trend valamennyi design termékben nyomon követhető (ékszerkészítés, bútorgyártás stb). Napjaink és a jövő kertjeiben az acél találkozik a rönkfával, a fantasztikus színpompás és szokatlan virágok az útszéli gyomokkal.
Forrás: Society of Garden Designers