A társasházak története

Társasházak és a Monarchia

Ezt láthattuk a Pestből és Budából egységesülő fővárosunkban is: Közép-Európa egyik, és persze Magyarország főutcája, az Andrássy út jellegzetes példája ennek a folyamatnak. A Király utca családi tulajdonban álló és családok által is használt épületei helyett az Andrássy út már a magyar nagytőke befektetési terepe volt kialakítása idején. A nagytőke - a társadalmi, állami ellensúlyt képező Fővárosi Közmunkák Tanácsával karöltve – hatalmas bérházakat épített, melyeket a nagypolgárság és a középosztály foglalt el. A „családi ház” luxusa csak az Andrássy út Városliget felőli végén nyerhetett teret - a nagytőkések és a születési arisztokrácia számára.

Nyakunkon a 20. század

A sűrű városszövet, a bérkaszárnyák bérlőjének ideiglenes kötődése bérleményéhez a középosztály befektetésének ingatlan tulajdon felé irányítása az I. világháborút követően az új jogi konstrukció megalkotását indokolta. A társasháztulajdon jogi formáját Magyarországon az 1924. május 10-én kihirdetett 1924. évi XII. törvénycikk hozta létre. A nemzetgyűlés 1924. április 5-én fogadta el, az Országos Törvénytár 1924. évi május 20-i számában hirdették ki. A törvény végrehajtási rendeleteként született a társasháztulajdon telekkönyvezéséről szóló 30000/1925 (VII.2) IM rendelet. Több, mint fél évszázadig volt hatályban ez a szabályozás. A társasházak többségét e jogszabályok szerint alapították, az eszerint elfogadott alapító okiratok magukon viselik hatását. Ez a törvény illetve végrehajtási rendelete a későbbiekkel ellentétben részletes rendelkezéseket tartalmazott a telekkönyvezésre (későbbi fogalom szerint ingatlan-nyilvántartásra) vonatkozóan. A telekkönyvezés tárgyában hatályba léptetett 30.000/1925 (VII.2) IM számú rendelet egyes rendelkezései, alkalmazott módszerei sokkal később, még az 1972. évi 31. számú tvr. és végrehajtási rendelete, a 27/1972 (XII.31) MÉM rendelettel nem szabályozott kérdésekben továbbra is élő jog, szokásjogi jelleggel a joggyakorlat alkalmazza. 1977-ben alkotta meg az Elnöki Tanács a társasházakról szóló 1977. évi 11 számú törvényerejű rendeletet, ami 1977. július 1-én lépett hatályba. Ezt a törvényt az 1998. március 1-én hatályba lépő 1997 évi CLVII. törvény, majd a 2004. január 1-én hatályba lépő 2003 évi CXXXIII. törvény követte.
Az 1930-as években elsősorban a középosztály kezdett társasházépítésbe, először Budapesten, a Lágymányos illetve a Szent Imre város (ma XI. kerület) területén. A Horthy Miklós út (ma Bartók Béla út) környezetében gombamód szaporodtak a házak, melyekbe főleg állami hivatalnokok, tehetősebb polgárok költöztek. A Magyarországtól elcsatolt területek menekülő értelmisége, polgársága is ezeken a területen próbált tulajdont szerezni – ha tehette.

Azok a ’90-es évek

Ugyancsak jellegzetes társasházasítási időszak az 1990-es évek közepe, a budapesti ingatlanállomány privatizálásának időszaka. Az Antall-kormány politikájának gerince a polgári jogállam intézményeinek hangsúlyos kiépítése mellett a magyar középosztály létrejöttének, helyreállításának támogatása volt. Ennek a politikának jellegzetes lépése volt annak lehetővé tétele, hogy a lakásbérlők az általuk bérelt lakásokat megvásárolhassák. A kormány odáig ment ebben a törekvésében, hogy az eladási folyamatot szabotáló, korábban a szocialista ingatlankezelő vállalatoknál dolgozó helyi hatalmasok ellenében kifejezetten vételi jogot adott a bérlőknek. A vételi jog akár peres úton is kikényszeríthetővé tette a bérlakások megvásárlását a bérlők részére.

Forrás:https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A1rsash%C3%A1z