A társasházak története (2.)

Bérházak az ókorban

Bejegyzésünkbe folytatjuk a bérházak történetének körüljárását – ezúttal még messzebre, az ókori Rómába tekintünk, hisz oly sokakat csábít a mesés Róma fényűző világa – vagy tán nem is volt olyan fényűző ez a világ?

Az ókori Rómában, ha 1,1 millió lakossal számolunk, egy négyzetkilométerre több mint 80 ezer ember jutott. Ez nem sokkal több, mint a szintén ókori Alexandriában (76 ezer), de szinte hihetetlen, ha a mai városok népsűrűségével vetjük össze: New Yorkban ma 9400 lakos él egy négyzetkilométeren, Hamburgban 2400, s még Párizsban is csak 37 ezren. Ráadásul Róma lakosságának több mint a fele a terület egyharmadán, az óvárosban élt, itt kereken 150 ezres volt a népsűrűség négyzetkilométerenként – ezt a számot ma csak Ázsia néhány óriásvárosának nyomornegyedei (Kalkutta, Bombay, Hongkong) múlják felül.

Amikor a Hannibálon aratott győzelem után megindult a feltartóztathatatlan népáradat a metropolisba, Róma a magasba terjeszkedett. Senkinek sem támadt az a gondolata, hogy a város területét növelje. Egyre több bérkaszárnya épült; hat-tizenkét emeletesek is voltak köztük. Ezeknek az építkezéseknek azok a római előkelőségek voltak a fő haszonélvezői, akik hamarosan a politikai elit jeleseit is adta. A telekspekuláció nem volt idegen a szenátoroktól és lovagoktól sem.

Amikor Augustus korában egyes épületek már a 35 métert is elérték, a császár 21 méterre maximálta magasságukat, de még így is lehetett hétszintes házat építeni. (Senki sem kifogásolta ugyanis, ha fejével a mennyezetbe ütközött.) Az utcák gyakran csak 3 méter szélesek voltak! Akárcsak a 19-20. század jellemző Dickens, Zola vagy éppen Molnár Ferenc műveiből ismert munkásszállásai, a római bérházak is kizárólag az alvást szolgálták.

A rómaiak ezeket a házakat szigeteknek, latinul insula-nak hívták. Az elnevezés arra utal, hogy ezek a bérházak sikátorokkal körülvéve, tömbszerűen, szigetszerűen épültek össze. Az insulák alsóbb emeletein a felsőbb középosztálybeli módosabb polgárok, lovagok (equites) laktak. A földszinten általában üzlethelyiségeket (tabernae) alakítottak ki. Ezek belmagassága általában nagyobb volt, mint a lakásoké, és gyakran ácsolt galériával osztották meg műhely, raktár céljára, vagy ott laktak a boltosok is. (Bár tipikusan az üzletek egyemeletesek voltak, és az emeleten laktak a boltosok.) A legfelsőbb szinteken laktak a szegényebb polgárok (a plebs). Nekik gyakran csupán egy kicsiny, ablaktalan helyiség jutott, s azon is többnyire többen osztoztak. Korabeli adatok szerint egy konkrét insulában több mint 40 ember zsúfolódott össze 330 m²-en, míg az épületben 6–7 fényűző lakás volt egyenként kb. 92 m²-es alapterülettel.

- a lakóház szintezettsége (ki hol lakik rangja szerint) szintén visszaköszönhet olvasmány élményeinkből (Balzac Goriot apójából pl.).

Sztrabón megjegyzi, hogy az insulák, mint a domusok folyóvízzel és megfelelő higiéniával rendelkeztek. Valójában ezekben a házakban általában nem voltak vízvezetékek, sem szennyvízelvezetés. Előbbi hiányát a sűrűn elhelyezett, közeli közkutakból, utóbbit (a felgyűlt szeméthez hasonlóan) a vonatkozó tilalmak ellenére az ablakon keresztül oldották meg. Emiatt és a zsúfoltság miatt a járványveszély eléggé nagy volt.

A Rómát gyakran súlytó földrengések bizony a bérházakat sem kímélték, mely számos tragédiához vezetett az antik világban.

- Nos, ki szeretné még az ókori Rómában élni egy mai modern, komfortos környezet helyett?

Forrás: https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/tarsadalomtudomanyok/tortenelem/eletmodtortenet-oskor-es-okor/varosok-az-okorban/roma-varosa https://hu.wikipedia.org/wiki/Insula_(%C3%A9p%C3%BClet)